(German szemszöge)
Violetta és én az ágy szélén ülve vártuk,hogy Angie magához térjen,ami rövidesen be is következett.Lassan ült fel és nézett ránk.
-Angie,jól vagy??-kérdezte idegesen a lányom-Mi történt veled?
-Jól vagyok-felelte,majd rán nézett-German,igaz az amit hallottam?Maga..vagyis te..a sógorom vagy?
-Én..igen..nem tudtam,hogy mondjam el ezt nektek.Féltem,hogy megutáltok..Nem így akartam,hogy megtudjátok..várni szerettem volna még vele.
-Igen?És meddig?Amíg be nem töltöm a negyvenet?-tudakolta irónikusan Vilu.
-Violetta,ne beszélj így velem!..
-Ezt nem hiszem el-Angie kezeibe temette a fejét,majd megtörölte a szemeit-Ez..sajnálom,de ez így nem megy!
Ezzel Angeles fogta magát és kiviharzott a szombámból egyenesen a sajátjába.Violetta és én is utána mentünk.Talán ez az egész mélyebben érintette Angiet,mint Violettát.Meg értem miért..hiszen a sógora vagyok és lefeküdtünk.Nem kellett volna,de nem mondhatom,hogy hiba volt,mert én nem bántam meg.
Angie körülbelül fél óra múlva lépett ki a szobából,egy bőrönddel mellette.
-Angie,hova mész?-kérdezte sírástól elfolytott hangon Violetta.
-El..sajnálom Vilu,de nekem ez nem megy.Olyat tettem amikt nem kellett volna és nem akarok rá emlékezni!Nagyon szeretlek téged,esküszöm..de ezt fel kell dolgoznom..Viszlát!
Ezzel Angie lesétált a lépcsőn.Én egy szót sem tudtam szólni,ne hittem volna,hogy María halála után valami még ennyire fájni fog.Istenem,bárcsak visszaforgathatnám az időt!
-Tessék!Most boldog vagy??-Vilu arcán könnyek folytak,aztán a szobájába rohant és magára csapta az ajtót.
Nem tudtam mit tegyek.Menjek utána vagy sem?Lehet,hogy örökre elvesztettem a lányomat?És a boldogságomat Angievel?Mi lesz most velem?
Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra.Csak néztem a plafont..olyan üres volt,mint most én belülről.Azt akarom,hogy vissza jöjjön,hogy itt legyen!Pont,mint akkor éjszaka..ebben a szobában.Mikor a fejemet a párnába temettem még éreztem az illatát...bele fogok bolondulni.
A napok kegyetlenül lassan és fájdalmasan teletek.Violettával próbáltam kibékülni,de éppen,hogy szóba álltunk egymással.Ő Olgának öntötte ki a szívét én pedig Ramallonak.
-Nem gondolt még arra,hogy felekeresse Angelest?-kérdezte Ramallo.
-De igen,csak tudom mi lenne a válasza.Hogy tehettem ilyet?Tudtam,hogy a sógornőm..de nem tehetek róla.Beleszerettem.Hazudtam neki,Vilunak és egyikük sem fogja megbocsájtani soha.
-German,azt javasolom először rendezze a kapcsolatát Violettával.Aztán Angievel.Higgyje el!Előbb-utóbb minden rendbe jön.Mert Angeles is szereti magát,ebben biztos vagyok!
-Remélem igaza van,Ramallo.
-Violetta,szeretném ha beszélnénk..
-Mégis miről,apa?Hogy hazudtál és becsaptál hosszú éveken keresztül?Hogy elvesztettem a nénikémet??
-Nem,vagyis igen.Nézd,nekem te vagy a legfontosabb!Mindig is te voltál!Ezért nem akartam,hogy az édesanyád családja a te élededben is kárt tegyen!
-És mi van Angievel?Miattad nőt fel árvaházban!Velünk is élhetett volna!
-Tudom,és bármit megtennék,hogy azokat a kegyetlen éveket elfelejtessem vele,mert Angie legalább olyan fontossá vált nekem,mint neked.Sőt..talán még fontosabbá..-éreztem,ahogy néhány könnycsepp végig folyik az arcomon.
-Apa,te beleszerettél Angibe,ugye?Szerelmes vagy a nénikémbe?
-Én..nem tudom mit mondjak erre..-feleltem,miközben Violetta közelebb sétállt hozzám.
-Apuci,csak az igazat!És tudod mit?Én lennék a legboldogabb ha a nénikém az anyukámmé válna!És biztos vagyok benne,hogy Angie is szeret téged.És idővel meg fog bocsájtani neked,aztán visszajön ide és együtt fogunk élni,hárman!
-Jajj kicsim,miért vagy ebben olyan biztos?
-Hogy miért?Mert anyu is ezt akarná.És tudja,hogy Angie a legjobb erre a feladatra!-ezzel Vilu megölelt.
Erre a napra ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna,hosszú idő után Violetta újra az apjának tekint.Én pedig mindent meg fogok tenni azért,hogy ne csalódjon bennem.