(German szemszöge) 

El sem hiszem,hogy újra itt vagyunk.Buenos Aires..annyi emlék..ez a város,a múltunk...a jelenünk..és talán a jövőnk.

A lányom,Violetta 6 éves volt mikor elköltöztünk innen,mert nem bírtam tovább az édesanyja,María emlékét..A feleségem csodálatos nő volt.Imádta a lányunkat,mindent megtett volna érte.

A halála balaest volt...egy sajnálatos autóbalest.Minden a karierrje miatt  volt.Ha nem lett volna az utolsó koncert akkor még mindig velünk lenne...Sosem bocsájtom meg magamnak,hogy elengettem és María apjának sem,hogy erre rávette.

A baleset óta nem tartom velük a kapcsolatot.A nagyszülők kerestek minket,hogy részei legyenek a lányom életének,de én ezt nem hagytam.És nem is fogom!Megfogattam magamnak,hogy távoltartom a lányomat tőlük és a zenétől is!

            -Apa,min gondolkodsz ennyire?-szakított ki a gondolatimból Violetta csilingelő hangja.

-Semmin, kicsim-öleltem át-Csupán csak azon,hogy vajon mennyire emlékeszel a városra és a házunkra,a környezetünkben élőkre.

-Hogyha Olgára és Ramallora gondolsz akkor tökéletesen emlékszem rájuk!-mosolyodott el szélesen-Na jó,talán nem tökéletesen,de nagyjából.De sajnos anyára alig..

-Violetta,hagyjuk ezt!Inkább menjünk haza!

             Nem szerettem ha Maríáról kell beszélni vagy mesélni.Úgy láttam a legjobbnak a Vilu minnél kevesebbet tud az anyjáról,így talán kevésbé fáj neki az,hogy nincs velünk.

Mikor a régi új házunkhoz értünk kellemes bizsergés fogott el..az emlékek.Nagy nehezen sikerült leküzdenem a felgyülemlő érzelem gombolyagot.

A házat a házvezetőnő Olga,és az ügyintézőm Ramallo kitűnően rendben tartotta.Így minden készen áll arra,hogy gond nélkül beköltözzünk.

Az alkalmazottaink hatalmas szeretettel köszöntöttek minket,de főleg Violettát.

Mivel a lányom nem jár és nem is engedném,hogy iskolába járjon szereznem kell egy új nevelőnőt,aki Violetta mellett tud lenni a nap 24 órájában a szügséges.Ramallo neki is látott a keresésnek ez ügyben.

          A napok gyorsan teltek a költözés után.Újra nekiláttam dolgozni és közben még a nevelőnői keresgélésben is nyakig benne voltam.Sokan jelentkeztek,de vagy nekem vagy Violettának nek feletek meg.

Éppen egy jogi szerződést olvasgattam mikor csengettek.Ramallo nem tartózkodott a háznál,Violetta a szobájában volt,Olga pedig valamilyen oknál fogva nem nyitott ajtót.

Nagy nehezen felálltam és bosszúsan kinyitottam.Azonban minden dühöm elszállt amikor megláttam ki a áll ott.

Egy fiatal nő volt.Hosszú,szőke hullámos haj kereztezte az arcát,csodás tengerkék szemei kíváncsian fürkésztek engem.Karcsú testalkata volt,de mégis nőies,arcán pedig halovány mosoly húzódott...megbabonázott,pedig nem szokott előfordulni az ilyen velem.

Ismerősnek találtam a lányt,de hirtelen nem ugrott be honnan,de biztos voltam benne,hogy már láttam őt ez előtt.

-Jó napot!-köszönt bájosan-Angeles Carrara vagyok,engem küldtek ki nevelőnői állásra.

              Hirtelen megállt bennem az ütőér.."Angeles..Angeles Carrara".Maria kishúga...Violetta nagynénje...nem lehet..Ő vajon tudja kivel áll szemben?Tudja ki vagyok??Most mégis mit tegyek?Nem küldhetem el...!

-Jó napot!-köszentem vissza kissé bizonytalanul-Jöjjön csak be.

Szélesembre tártam az ajtót ő pedig kézségesen befáradt,majd helyet foglalt a nappaliban.Úgy éreztem magam,mint a legrosszabb rémálmomban.Ez a nő a sógornőm...a volt sógornőm...azoknak a második lánya akiktől mindig is távol akartam tartani a lányom...most mégis mit tegyek? 

 

Oldal: Újra itthon!
Violetta fanfiction <3 - © 2008 - 2024 - violettafanfic.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat